Wednesday, March 3, 2010

Az igazságos, szerető Isten hogyan küldhet a pokolra embereket? (2)

Hogy teljes legyen a megkezdett történet, úgy érzem el kell mondanom azt is, hogy elsőre nem tudtam mit mondani a barátomnak. Mikor hazaértem elkezdtem imádkozni és gondolkodni a kérdésen.

Szeretném tisztázni, hogy a következőket nem azért írom, mert úgy gondolom, hogy meg kell védenem Istent! Viszont le szeretném szögezni, hogy milyen Istenben hiszek. Annak az Istennek akit én imádok nincs szüksége arra, hogy emberek bölcsessége magyarázza meg a lényét. (Nem mintha valaki képes lenne rá.)
Úgy gondolom, hogy nem fog valakinek a hozzáállása csupán érvelések alapján megváltozni. Mi kell legyünk az élő bizonyíték arra, hogy van Isten! Mi vagyun az élő bizonyíték arra, hogy mire képes Jézus egy embernek az életében!
Nos, ezeket figyelembe véve egyszerűen rá szeretnék mutatni arra a helytelen istenképre amiből ez a kédés is ered.

Szóval a kérdés nagyon is kapcsolódik az egyik előző bejegyzésemhez. Meg vagyok győződve arról, hogy az egész probléma(kérdés) a helytelen istenképből fakad. Az Isten akit ez a kérdés feltételez egyszerűen nem a Biblia Istene. Olyan jó, hogy nem én kell meghatározzam, hogy milyen Isten, hanem olvashatok róla a Bibliában. Két igeverset találtam rá, ami beszél arról, hogy Isten nem leli örömét abban, hogy emberek a kárhozatra mennek (volt ami a hozzászólásokban is ott volt):
  • Ezékiel 33:11 Mondd meg nekik: "Amint igaz, hogy élek - mondja az Úr, az Isten -, nem lelem kedvemet az istentelen halálában. Inkább annak örülök, ha az istentelen letér útjáról és él. Térjetek meg, térjetek le gonosz utatokról! Miért akartok meghalni, Izrael háza?"
  • 2 Péter 3:9b " ... hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson." (Károli fordítás). Az angol NIV-ból fordítva talán még érthetőbb : " Ő türelmes veletek, nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem, hogy mindenki bűnbánatot tartson."
Nos ezeknek (és nem csak!) a fényében mondhatom azt, hogy én nem olyan Istent tisztelek aki bárkit is kárhoztatni akarna. A kérdés előfeltétele egyszerűen helytelen! Az én Istenem nem olyan Isten aki akaratos gyermek módjára kényszerít a választásra és arra, hogy a játékszabályai szerint játtszunkl!

Ezek után úgy gondolom, hogy a probléma arra egyszerűsíthető le, hogy hogyan kezeli Isten a bűnt. A bűnnek a következménye a halál. A bűn miatt és nem Isten igazságtalansága miatt jutnak egyesek a kárhozatba. Egyetértek sarpi hozzászólásával, mi szerint pont, hogy Isten igazságossága miatt kerülnek az emberek a pokolba, mert Ő maga mondta, hogy a bűn zsoldja halál! Ki szeretném hangsúlyozni, hogy az evangéliumnak az elfogadása képes megváltoztatni életeket. Ezért a Biblia Istenének leírásával szeretnék választ adni a kérdésre.

Isten szeretet, DE ne feledjük, ezzel a szeretettel együtt jár a gyűlölet is. Pontosabban annyira szeret, hogy gyűlöl mindent ami ennek a szeretetnek a kiáradását megakadályozza. (Isten nem szeret egyidejűleg két egymásnak ellentmodó dolgot. Ő tökéletes, nem hasonlik meg önmagával!). Isten nem fér össze a bűnnel, mi több gyűlöli a bűnt és úgy döntött, hogy a büntetése a halál, a Tőle való végleges elszakadás.
Isten nagyon komolyan kezeli a bűn problémáját és nem szegte meg a saját szavát. Ezért volt szükségszerű Jézus Krisztus áldozata! Valakinek fizetni kellett a bűnért: halállal és Istentől való elszakadással. Tudjuk a Bibliából, hogy Jézus meghalt (és feltámadt!!!), a kereszten pedig azt mondta: "Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?" (Máté 27:46). Elhordozta a bűn büntetését!
Isten tudatában van ennek a "bűn következménye halál" problémának és nem hagyta annyiba a dolgot. Megoldást kínált fel, ami nem szegi meg az Ő igazságosságát és szeretetét mutatja be.
Jézus áldozatának elfogadását nem erőlteti ránk. Mikor valaki nem elfogadja el Jézus áldozatát, gyakorlatilag azt mondja: vállalom én magam a bűneim következményét. Azt megváltoztatni viszont, hogy hogyan kezelje Isten a bűnt nem áll jogunkban!
Nos így látom ezt a kérdést. Ha még megérdezik tőlem, inkább arra fogok  öszpontosítani, hogy a helyes Istenképet tárjam a kérdező elé!

Monday, March 1, 2010

Hiteles-e Isten szava, a Biblia?

Az előző kérdések megválaszolása érdekében ahhoz az alapvető kérdéshez jutottunk, hogy hiteles-e Isten szava a Biblia? Az előző bejegyzésemben arról írtam, hogy a Bibliában kell keresni a válaszokat.
Honnan tudjuk azonban, hogy ez tényleg Isten szava? Vannak-e olyan jelek amik arra mutatnak, hogy a Biblia igaz?

Ezekre a kérdésekre keressük tehát a választ itt!
Várom a hozzászólásokat !

Sunday, February 28, 2010

Hol keressük a válaszokat?

Nos, ideje volt már, hogy megírjam én is a véleményem, a sok hozzászólás után. Két részre osztottam a mondanivalómat, mert egybe nagyon hosszú lett volna és tartalmilag is hasznosnak láttam felosztani!
Hadd kezdjem akkor azzal, hogy hol is kell keresni a válasz a kérdésre és miért pont ott?
A következő bejegyzésben rátérek majd magára a válaszra, valamint arra, hogy miért helytelen a kérdés!

Mondanom sem kell, hogy sokat gondolkodtam a témán. Egyik reggel, ahogy elmélkedtem ezen, megkérdeztem magamtól, hogy ha hiszek a Bibliában miért keresek Biblián kívüli magyarázatokat ezekre a kérdésekre? Nem ássa ez alá a hitemet? Meg vagyok győződve, hogy ezekre a kérdésekre a Bibliában kell keresnünk a válaszokat! Ha Biblián kívül keresek válaszokat, akkor hol a hitem? Megtalálom a válaszokat az Ígében! Az más kérdés, hogy a Bibliát nem mindig értjük vagy miért pont a Bibliában hiszünk és nem más írásban? Az viszont igaz, hogy szükségszerűen ki kell indulni valahonnan.

Látom magam előtt ahogy egyesek lázadnak ennek az olvasására mert nem tartják ezt kielégítőnek. Pont ezért hadd hozzak egy másik példát ami talán érzékelteti a kiindulópont szükségességét.
Ahogy gondolkodtam ezen a kérdésen eszembe jutott egy szó: axióma. Utánanéztem, hogy potontosan mi is ennek a meghatározása. A matematikában ez egy igazként elfogadott állítás amely kiindulópontja más állításoknak. Nem bizonyítható be, mert kiindulópont. Ő maga semmiből sem következik, csak van! Ha valamivel bebizonyítom akkor feltevődik a kérdés, hogy honnan tudom, hogy amit használtam a bizonyításra az igaz ... s ezt lehetne így folytatni a végtelenségig. Még a matematikában is vannak olyan feltevések amiket nem bizonyítunk, hanem elfogadjuk őket és ezekkel magyarázunk meg aztán más állításokat.Miért nehéz elfogadni akkor azt, hogy vannak axiómák a lelki életben is? A Biblia meghatároz ilyen axiómákat, amiket nem tudunk megmagyarázni de ha a Bibliát nem fogadjuk el igaznak akkor nem találunk másik utat amely az igaz Istenhez vezet! Nem tudjuk pl. megmagyarázni, hogy miért épp a halál a bűn zsoldja, miért nincs más megoldás.
Viszont ha ezeken az axiómákon kívül keresünk megoldásokat akkor problémába kerülünk. És itt kihangsúlyoznám, hogy ez nem gond, mert a bibliai igazságokon kívül nincs is más megoldás! De ha ezeket nem fogadjuk el, (nem hisszük el) akkor nem tudjuk megmagyarázni azokat a további állításokat amelyek ezekből szükségszerűen következnek.
Azt kérni, hogy a Biblián kívüli állításokkal adjunk válasz pl. az eredeti kérdésemre olyan, mintha azt kérnék tőlem, hogy bizonyítsam be, hogy 2 + 3 = 3 +2 úgy, hogy ne használjam az axiómákat amik ide vezetnek!
Ez az elvárás butaságból vagy tudatlanságból ered!

Be kell ismernünk, hogy ezekre az Isten által lefektetett szabályokra nem tudunk magyarázatot adni, mert teremtmények vagyunk, nem pedig a Teremtő! Nem tehetünk létezése ellen semmit, csak azt, hogy elfogadjuk, ugyanis tőlünk függetlenül létezik! (ezt érthető Istenre és axiómákra is, ugyanis Isten léte is okozatlan)
Minden hasonlat sántít  (megjegyezném, hogy ez így jó, mert ha nem sántítana akkor már azonosság lenne és nem hasonlat).

Úgy gondolom még egy dolgot meg kell említsek mielőtt továbbmegyek. Sokaknak nem tettszik a gondolat, hogy Isten axiómákat fektetett le. Nos, erről is egy jó példa jut eszembe.
Van-e értelme egy foci meccsnek szabályok nélkül? NINCS, ugyanis ezek adnak értelmet a játéknak! A szabályok betartása teszi futballá a szó szoros értelmében vett labda-rugást. Nélkülük nincs játék, nincs mecs. Labdázhat még ettől valaki - szabályok betartása nélkül- azt gondolván, hogy focizik, de ez nevetséges.
A szabályok tehát szükségesek és azok lefektetése általunk is gyakorolt módszer. Isten is szabályokat fektetett le. Nincs örök Élet ezeken a szabályokon kívül! Ezt nem nehéz megérteni, ha az előbbi egyszerű példára gondolunk.
Az teljesen más kérdés, hogy az egónkat (sokszor az enyémet is) sértik ezek a dolgok! Nem szabad, hogy az érzelmeink és a szubjektív véleményünk vezéreljen ebben a kérdésben!

Szerintem  a kérdés innen jogosan irányul arra, hogy honnan tudjuk, hogy igaz amit a Biblia ír? Le tudjuk-e ellenőrizni? Vannak-e jelek amik arra mutatnak, hogy a Biblia hiteles?
Nos, ez is érdekes és fontos téma. Erre is vannak válaszok, de ez a bejegyzés most nem erre kell öszpontosítson. Ahogy már említettem, nem lehet egyszerre mindent megbeszélni.

Wednesday, February 24, 2010

Az igazságos, szerető Isten hogyan küldhet a pokolra embereket? (1)

Elgondolkoztál-e már a Biblia állításain. Milyen Istenképet tár elénk? Sokszor egy kihívás ezeket az állításokat megérteni és másoknak is elmagyarázni. Nos a következőkben egy ilyen kihívást szeretnék intézni mind a keresztyén, mind nem keresztyén olvasónak. Íme a történetem:

A beszélgettem az egyik barátommal. Ebbe még semmi különös nincs, mindenki szokott beszélgetni...:) Pár perc után viszont nekem szegezett egy kérdést, ami engem is elgondolkoztatott: ha Isten igazságos, akkor miért küld embereket a pokolra? Mivel pár nappal korábban már beszélgettünk a hitről, Jézusról, vallásról, nem volt meglepő a téma. Olyan mintha fegyvert szegeznének a fejedhez - folytatta - és azt mondanák válassz! A pokol a szenvedés helye, de választási "lehetőséged" van.
Hogy még égetőbbé tegyem a helyzetet a kérdéshez hozzátenném azt is, hogy a Biblia azt mondja, hogy Isten szerető Isten. Hogyan egyeztethető ez a kép ezzel a kegyetlenséggel?
Az előző bejegyzésemben már idézett Charles Templeton mondta: még egy percig se tudnám egy ember kezét se a tűzbe tartani. Hogyan teheti ezt valaki egy örökkévalóságon keresztül emberek sokaságával? A leggonoszabb bűnöző sem lenne erre képes! Mégis úgy tűnik, Isten ezt teszi azokkal akik nem hisznek benne.

Érdemes-e ezzel foglalkozni? Ha igen, mit válaszolnál erre a kérdésre?
Kíváncsian várom a véleményed!